Bicskei Bertalan: SZAKMAI NAPOK VII. – TATA

ELSŐ NAP

Az MLSZ Felnőttképző Intézete és az MLSZ Edző Bizottsága közös rendezésében került sor a tatai Szakmai Napokra.
Az UEFA „A” és „PRO” Diplomával rendelkező edzők részére a háromnapos konferencia egyúttal a működési engedély, az UEFA nemzetközi licenc meghosszabbításának is az előfeltétele volt.
Ma Európában evvel a licenccel lehet munkát vállalni a labdarúgó edzőknek. Mint legmagasabb szintű hivatalos UEFA továbbképző tanfolyam, az UEFA Jíra-Bizottsága is küldött Michael Sablon és Joseph Venglos Úr személyében képviselőket az előadásokra.

 

Kisteleki István, MLSZ Elnök Úr tartotta a tanfolyam hivatalos megnyitóját. Beszédében hangsúlyozta az utánpótlásképzés és nevelés, valamint az új pályák létesítésének fontosságát. Mert ahol nincsenek labdarúgók, ahol nincs pálya a gyakorlásra, ott nincsenek edzők sem. Felhívta a figyelmet a fiatal labdarúgókkal való helyes foglalkozásra. Ezekből a fiatalokból, ha modern módszerekkel képezzük és neveljük őket, nemzetközileg is jegyzett kiemelkedő tudású labdarúgók lehetnek. Ha lesznek ilyen játékosaink, lesznek jó edzőink is, mert nagy tudású játékosokkal lehet nagy eredményeket elérni.

Ezután Michael Sablon Úr adta át a legutóbbi UEFA „A” tanfolyamot végzett hallgatóknak a diplomájukat. A diploma átadás után elmondta, az UEFA három évente ellenőrzi tagszövetségeinek  különböző szintű edzőképző tanfolyamait. Ez nem vizsgáztatás, nem számonkérés, hanem ellenőrzés, hogy a képzés helyes irányban halad-e tovább. Elmondta, igen jó tapasztalatokat szerzett a 2006-os budapesti, MLSZ által szervezett „A” tanfolyamon. Az idén induló „PRO” kurzust is meglátogatják. Kihangsúlyozta, az MLSZ, mint az UEFA edzőképző konvenció tagja, jogosult tanfolyamokat vezetni mindhárom UEFA szinten és jogosult a végzős hallgatók részére az UEFA „B”, „A” és „PRO” Diploma kiadására is. Ez vonatkozik a működési engedély meghosszabbításának alapjául szolgáló továbbképzési tanfolyamok szervezésére is, mint amilyen például a „Szakmai Napok VII. - Tata”.

Baranya István az MLSZ Felnőttképzési Intézetének (FKI) Igazgatója ismertette a három nap programját.

Az első nap került sorra az „A” és a különböző korosztályos válogatottak éves munkájának az értékelése a csapatok edzőinek előadásában. Várhidi Péter szövetségi kapitány a Kanada elleni barátságos mérkőzésről és a jövőről beszélt. Kritikusan és őszintén tette közzé érzéseit. A győzelem öröme mellett látta azt is, hogy ez csak az első lépése volt az együttesnek, van bőven javítani való. Értékelésénél figyelembe vette az éppen folyó UEFA „A” tanfolyam hallgatói által készített felmérés eredményeit, mely nemcsak a játékosok összmozgás mennyiségét vizsgálta, hanem a technikai-taktikai cselekvések számát és sikerességét is. A csapat átlagos teljesítménye megfelelt egy nemzetközi barátságos mérkőzés kívánalmainak, de a tétmérkőzéseken nagyobb feladatokat kell megoldani.
A jövővel kapcsolatban elmondta, nem kíván változtatni a meghirdetett fiatalításon. Természetesen vannak a csapatban „tapasztaltabb fiatalok”, mint Bodnár, Vanczák, Juhász, Huszti, stb. Tudja, ennek a csapatnak szüksége lesz türelemre, elsősorban a szurkolók részéről. Reméli, ezt meg is kapják, s akkor töretlen lesz a fejlődésük.

Róth Antal az U21 évesek edzője már sok sikert elért tanítványaival, kikből többen stabil tagokká váltak az „A” válogatott keretben. Szép siker volt a tavalyi EB kiírásban a nyolcba kerülés. Az idei kiírás nem kedvezett nekünk, egy-egy meccsen kellett eldönteni, ki mehet a hármas csoportból tovább. S a rivális Oroszországgal idegenben kellett megküzdeni.

Nyilasi Tibor, MLSZ Utánpótlás Igazgató átfogóan értékelte az elmúlt évet, mely szép sikereket is hozott a korosztályos válogatottak számára. A 17 évesek Európa ötödik legjobb csapata lettek, a 19 évesek nemrég jutottak túl selejtező csoportjukon. De ami az eredményeknél is fontosabb, ismét rengeteg tehetség bontogatja szárnyát a különböző korosztályos csapatainkban. Egyenlőre élen áll az MTK utánpótlás nevelése, ők adják a legtöbb tehetséget, de megindult a korszerű munka már máshol is.
Várhidi Péter az U19, Hegedüs Gábor az U18, Szokolai László az U17, Jakab Elek az U15 csapatról mondta el a részletes kiértékelést.

Scheer Sándor Úr, az MLSZ Elnökségének tagja a nemrég az MLSZ Elnöksége által jóváhagyott és elindított OLLÉ pályaépítési programról tartott értékes ismertetőt. A program rövid idő alatt, hosszúlejáratú (15 év) visszafizetéssel felépít kis és nagyméretű foci pályákat kerületek, megyék, csapatok, iskolák, intézmények részére. Olyan pályákat, melyek ha kell a grundokat pótolják, ha  kell profi csapatoknak biztosítanak edzési lehetőségeket.
A fizetendő éves, havi törlesztések összege úgy van kalkulálva, hogy a pályák tulajdonosai akár ki is adhatják a pályákat, s a bevételekből is törleszthetik a tartozásukat.

Baranya István az MLSZ Felnőttképzési Intézetéről, Bicskei Bertalan az MLSZ Edzőképzőről, Temesvári Miklós az MLSZ EB munkájáról számolt be a hallgatóknak.

A napot Bicskei Bertalan „Rövid visszatekintés a VB-re” c. előadása zárta. Nem a hagyományos VB értékelés következett, hanem a mérkőzésteljesítmény összetevőit, mint a technikai-taktikai cselekvések, fizikai képessége, lelki tulajdonságok, együttműködési képesség, tanulási készség, boncolgatta. A bevezetőben elhangzott: „Fejlődött-e a labdarúgás az elmúlt négy év alatt?” kérdésre válaszolva elmondta: „Életünk a globalizáció, a teljesítménykényszer útján halad. Labdarúgásban is. Hatalmas a küzdelem, melyet a tét tesz izgalmassá. Ezáltal nő az intenzitás, gyorsul a technika. Az összteljesítményt kell értékelni, ami a technikai-taktikai cselekvésekben csúcsosodik ki és a teljesítmény összetevőinek a masszívabb alapjaira épül. A labdarúgás fejlődött!”

 

MÁSODIK NAP

A második nap a magyar NB1 és NB2 bajnokságának értékelésével, a csapatok bemutatásával kezdődött. Garami József  mesteredző az MTK vezető edzője az első osztályt, Gellei Imre a Ferencváros és Botos Antal a Siófok mestere a második vonal keleti, ill. nyugati csoportját elemezte. Értékelésük aprólékos és szakszerű volt. Megtudtuk, az európai labdarúgás történései a magyar edzőket is megérintette és a nemzetközi fejlődési tendenciákat igyekeznek hasznosítani. Legtöbb együttesünk a négy hátvédes rendszerben játszik, igen sokan vették át a középpályán a két védekező középpályással való felállást.
Szemmel látható a fiatalításra való törekvés. Vannak csapatok, ahol ez törvényszerű, mert olyan utánpótlás képzési rendszer működik évek óta, amely kitermelte a kellő számú tehetsége fiatal labdarúgót, lásd MTK. De vannak csapatok, ahol a szűkösebb pénzügyi keretek nyitották meg a kaput a fiatalok előtt.

„Kondicionálás és képességfejlesztés az edzésen” volt a címe az első gyakorlati edzésbemutatónak. Az edzés bemutatót a Siófok első csapatával Botos Antal vezetőedző és Hegedűs Gábor, aki a korosztályos válogatottak mellett is dolgozik, tartotta. Az edzésen felváltva szerepeltek labda nélküli és labdás koordinációs gyakorlatok, majd logikusan egymásra épülő kis játékok. Az edzés nagyszerűen bemutatta, a téli rossz időjárási és pálya viszonyok mellett a teremben is lehet a mai kornak megfelelő labdarúgó edzést tartani. A gyakorlatokat összekötötték felmérésekkel, melyeket Dr. Petrekanics Máté és stábja végzett. A felmérések értékes adatokat mutattak az edzők részére a játékosok pillanatnyi állapotáról, terhelhetőségéről.

A délután szintén gyakorlati edzésbemutatóval folytatódott. Urbányi István az Újpest vezető edzője és segítője, Vígh Péter az Újpest felnőtt csapatával „Párharc és végjáték” címmel tartott igen jól felépített, mérkőzésszerű párharcokat és helyzet kihasználási lehetőségeket hozó gyakorlatokat. Az edzés azt is megmutatta, a magyar játékosokkal lehet maximális intenzitással végrehajtatni a gyakorlatokat. Nem véletlenül jegyezte meg Garami József mesteredző a bemutató után e cikk szerzőjének: „Na ugye, tudnak a mi játékosaink is így edzeni!” Igen és jó volt nézni az edzést. De miért láthatjuk ezeket a teljesítményeket csak ritkán a magyar bajnoki mérkőzéseken? Miért nem tudunk a mérkőzéseken is tartósan ebben az iramban futballozni? Ez akár a következő szakmai napok vezérfonala is lehetne.
Az edzés bemutatót jól kiegészítette az újpesti kapusok munkája Bicskei Bertalannal. Labda nélküli és labdás koordinációs gyakorlatok speciális kapus technikai elemekkel. Kiderült, kapusokkal is lehet teremben speciális kapus munkát folytatni, ha meg van az edzés szervezve és a kapusok motiváltak.

Az est és a tatai napok zárása „A média szerepe a labdarúgásban”, előadók Riskó Géza a Duna TV vezető szerkesztője és Kálnoki Kis Attila a Nemzeti Sport főszerkesztője voltak. Szakma ide, szakma oda, lelkileg minden edző kolléga erre az előadásra készült a legjobban.
Riskó Géza beszélt a pénteki mérkőzés közvetítések  itthoni és külföldi nézettségéről. Itthon kb. 6-700 ezren kapcsolnak rá a közvetítésre, külföldön, akár más kontinensen is rengetegen nézik a számítógépes elérhetőség jóvoltából. Beszélt a honi labdarúgás reklámértékének, a mérkőzés közvetítés után elérhető bevételek nehézségeiről. Ezen a labdarúgásunk színvonalának emelkedése tudna a legjobban segíteni.
Kálnoki Kis Attila szintén a labdarúgás eredményességének és eladhatóságának összefüggéseire építette mondanivalóját. Miután ő volt a második előadó a témában, neki kellett állnia az edző kollégák kérdéseit, meg-megújuló rohamait. Kálnoki Attila javára irandó, higgadtan és bátran viselte a legkényelmetlenebb kérdéseket is és bajnokhoz méltó nyugalommal válaszolt. Garami József, Gellei Imre, Nagy Mihály Csank János rendkívül megfontolt, nyugodt mondandója találó volt! Mi edzők elviseljük a kritikát, még ha nehéz is, de amikor bulvár stílusban írnak rólunk erősen vitatható dolgokat, csak azért, hogy eladhatóbb legyen a lap, azt miért kell eltűrni?

A vita és a Szakmai napok nem hivatalos lezárásaként Bicskei Bertalan összegezte a kollégák véleményét: „Labdarúgásunk most nem jó. Nekünk edzőknek ebben megvan a magunk szerepe. Ezt el is kell vállalnunk és el is vállaljuk. Mi csak azt nem akarjuk, hogy a magyar labdarúgás állapotáért egyedül és kizárólag az edzőket tegyék felelőssé. Ez demagógia, s csak arra jó, hogy eltereljük a figyelmet az igazi megoldási lehetőségekről, mint a pályák építése, labdarúgó akadémiák szervezése, az utánpótlás képzés, az iskolai foci, stb. Amely mind mind megoldásra váró probléma.”

 

HARMADIK NAP

Sir Alex Ferguson  érkezése és előadása volt a Szakmai Napok fénypontja. Temesvári Miklós MLSZ EB Elnöke nemcsak szavakban vállalt szerepet az edzők továbbképzésében, hanem tett is érte. Nem is keveset. Személyes jó viszonya és kapcsolata révén ő volt, aki meghívta a „Sir”-t.  És az edzők nem csalódtak. Mintegy 70-80 percben olyan élethűen kapták kézhez a világ egyik legjobb csapatának az elmúlt 20 éves történetét, ahogy csak az tudja elmondani, aki valóban maga alkotta meg a csapatot, csapatokat.
Sir Ferguson udvarias és őszinte is volt. „Ennyi edző előtt még sosem beszéltem” „A magyar edzők mindig is híresek voltak” „A magyar és skót labdarúgásnak voltak fontos találkozási pontjai. A magyaroknak volt skót szövetségi kapitányuk, én az edzői tudásom alapjait Csanádi Árpád „Labdarúgás” c. könyvéből merítettem.”

Az elmondottak alapján összeállt Sir Alex Ferguson hitvallása a labdarúgásról, az edzőről, az edzői munkáról, melyet nem is kell sorba rendezni, csupán követni a mondandóját.
-Az edzőben legyen kellő egészséges alázat az edzői munka, mint hivatás iránt.
-Az edző legyen becsvágyó. Mindig a siker elérésének módja vezényelje.
-Az edző bátran hozza meg döntéseit. Még akkor is, ha nehezek. És vállalja döntéseit.
-Az edző legyen elemző elme. A győzelmeket, de a vereségeket, döntetleneket is ki kell elemezni, az alapvető okokat kell megtalálni. Az alapvető okok megtalálása vezethet el a fejlődéshez.
-Az edzőnek tudva kell tudnia, minden csapatnál a legnagyobb érték a játékos. Ez nem azt jelenti, hogy mindentől félteni, óvni kellene. Sőt! Pont ezért kell a játékostól az általa elérhető maximumot követelni.
-Sose a játékosok döntsék el, mit kell tenni. Ez az edző feladata. A játékos feladata, hogy az edző utasításait végre hajtsa.
-A labdarúgás üzlet. Ennek alá kell tudni rendelni sok mindent. A programot, edzésmunkát, viselkedést.
-A jó labdarúgás legfontosabb területe a jó utánpótlás képzés. A Manchester United az elmúlt húsz évben, amióta ő itt van, mindig a saját utánpótlásra alapozott. Beckham, Giggs, Scholes, Butt, Neville például a MU Football Akadémiáján tanult.
-A csapatnak szüksége van vezéregyéniségekre. Akik a legnehezebb helyzetekben utat mutatnak a többieknek. A mai Manchesterben Giggs, Scholes ilyen vezéregyéniség.
-Az edzőnek igyekeznie kell a csapatban megtalálni az idősek-fiatalok helyes arányát. A fiatalokban több a bizonyítási vágy, fizikailag jobban bírják a sorozatmérkőzések terheléseit.
-A taktika a legfontosabb dolgok közé tartozik a csapat teljesítménye szempontjából. Olyannyira, hogy ha edzésen tartani lehet az ellenfél esetleges kíváncsiskodó megfigyelőitől, inkább elrejti a várható alapfelállást, kulcsjátékosai feladatát ezen az edzésen. Találó hasonlattal élve a csapat taktikáját a világhírű italok keverési arányának titkával tette egyenértékűvé.
S ha a „Sir” őszintén bevallotta, „Ennyi edző előtt még sosem beszéltem”, a magyar edzők is bevallották, ilyen nagy edzői egyéniséget még sosem hallottak testközelből előadást tartani. Részben ennek tudható be az igen kevés kérdés. Pedig két napig Tatán más sem volt a téma, mint az, mit kérdezünk majd Fergusontól. Két kérdés hangzott el.
Milyen a munkamegosztás közte és kollégái között? A kollégák tartják az edzést, sőt ők is dolgozzák ki a napi edzéstervet, természetesen az én elképzelésem alapján. Mr. Queiroz például kitűnően képzett edző, ismeri a csapatot, kevés szóból is megértjük egymást. Én nem mindig vagyok ott az edzésen, mert én felügyelem az utánpótlásnál folyó munkát is. Járom a pályákat, beszélek a különböző csapataink edzőivel. Általában reggel tartok egy egyórás eligazítást, majd mindenki végzi a dolgát.
Angliában kié az átigazolásokra fordítandó pénz elosztásának joga és az igazolások sikere iránti felelősség?Angliában, így Manchesterben sem érintheti a menedzserek kezét pénz. Természetesen a transzferben döntő véleményalkotási joguk van, de a pénzzel mások foglalkoznak. Ez így helyes.
Az UEFA nevében Joseph Venglos Úr is megköszönte Sir Alex Fergusonnak, hogy jelenlétével emelte a Szakmai Napok színvonalát, hogy gyakorlati tanácsaival megszívlelendő útravalóval látta el a hallgatókat.
Ennyi volt Sir Ferguson felejthetetlen látogatása. Előadás után még egy sajtó tájékoztató, majd ebéd. Közben még nem felejtett el egy „siri” gesztust sem: meghívta Várhidi Péter szövetségi kapitányt Manchesterbe edzés és mérkőzéslátogatásra, baráti beszélgetésre.

Köszönjük Sir Alex, sokan lettünk Manchester szurkolók az Angol Nagykövetség budapesti székházában.