|
GÖRÖGORSZÁG - OROSZORSZÁG
0-1 (0-1)
Görögország 4-3-3

Napi taktika:
- az első fordulóbeli vereséget követően ezen a mérkőzésen
győzni kell, ezért a csapat által megszokott 3-2-3-2 hadrend helyett a 4-3-3
játékrendszert választották
- támadó szellemben játszottak, jóval támadóbban, mint az
tőlük megszokott volt
Támadás:
- elmozgó rendszerű támadó játékot játszottak
- a három csatár közül a középső és a baloldali sok
helycserét hajtott végre, a jobboldali támadó is elmozgott a posztjáról
- a három középpályás egymás között cserélgette a pozíciókat
- a két szélső hátvéd erőteljesen jött fel a szélsők által
elhagyott széleken
Átmenet védekezésbe:
- sokszor letámadtak, siettetve az oroszok labdakihozatalát
- volt visszatámadás is, ha nem sikerült, visszazártak, a
két szélső csatár is mélyen visszajött védekezni
Védekezés:
- területet védtek úgy, hogy a védekezés két szélén nem
biztosítottak, itt sok 1:1 elleni párharc alakult ki
- az utolsó játékrészben feladták a védekezést, egy védő
kivételével mindenki ment fel támadni
Átmenet támadásba:
- siettették a támadásba való átmenetet
Kiemelkedő teljesítmények:
- a teljes csapat jobb teljesítményt nyújtott, mint az első
mérkőzésen, de kiemelkedő játékos ezúttal sem volt a csapatban
Edző befolyása a mérkőzésre:
- Otto Rehhagel olyan játékrendszert és olyan napi taktikát
választott az első mérkőzés veresége okozta kényszerből, ami nem a csapat
sajátja, nem volt jellemző rájuk az elmúlt öt évben és ez nem hozott sikert
Oroszország

Napi taktika:
- az első mérkőzés lehangoló teljesítménye után motiváltabb
és eredményesebb játékra készültek, gyorsabb, több mozgáson alapuló
támadójátékra, de a középpálya fellazulása nélkül
- a múltkori több gyenge teljesítmény ellenére csak egy
poszton történt változás (21-es helyett 7-es, Bilyaletdinov lett a jobboldali
csatár-középpályás) és az edző láthatóan a lelki tényezők javítására, a
múltkori teljesítmény kijavítására helyezte a fő hangsúlyt
Támadás:
- sok elmozgáson alapuló támadójáték
- az első félidőben 4-1-4-1 játékrendszerrel biztosították a
középpálya zártságát, a második félidőben visszaálltak a 4-3-3 játékrendszerre,
de olyan sokat mozogtak mindkét félidőben a középpályások, csatárok és a két
szélső hátvéd, hogy feleslegessé vált két különböző játékrendszerről beszélni
- ami biztos volt a felállásukban, hogy négy hátvéd és a
középpályán egy (11-es) védekező középpályás volt, valamint egy középső ék elől
- ez a támadó játék már jobban hasonlított a Zenit csapatának
mindent elsöprő lendületére
Átmenet védekezésbe:
- az első félidőben késleltették az ellenfél gyors
feljöveteleit, volt visszatámadás is
- a második félidőben jobban hagyták a görögöket feljönni,
hogy az így keletkezett nagyobb területen gyors kontratámadásokat vezethessenek
- ugyanakkor a középpályát mélységében jól elosztották, így
rugalmasan tudtak labdavesztés után átmenni akár visszatámadásba, melynek célja
a labdaszerzés volt, akár a görögök támadásindításának lassításába
Védekezés:
- "Zenit módra" védekeztek, a két középső védő és a védekező
középpályás maradtak végig hátul, hozzájuk kellett visszaérni a többieknek
védekezni
Átmenet támadásba:
- gyors, előre irányuló átmeneteket láttunk, ami a
második félidőben csak fokozódott
Kiemelkedő teljesítmények:
- senki nem játszott az átlag alatt
- a két szélsőhátvéd, főleg a baloldali (18) támadójátéka
életveszélyes volt
- az ék (19) mozgékony, technikás, végig veszélyes volt
- a jobboldalról induló csatár (7) végig ellenállhatatlanul
játszott
Edző befolyása a mérkőzésre:
- Guus Hidding jól motiválta a csapatát, ezúttal igazi
modern futballt láthattak a szurkolók
- most akaraterősek voltak, rengeteget mozogtak, életerősen
támadtak
- jó húzás volt a 7-es játékos behozatala a csapatba
- a mérkőzésen jól reagált arra, hogy a görögök az idő
múlásával egyre jobban felbomlottak védekezésben, ebben az időszakban rengeteg
helyzet adódott a kontratámadások végén
Mérkőzést eldöntő
tényezők
- a görög válogatott a győzelmi kényszer hatására
olyan játékra kényszerült, ami nem a sajátja
- az orosz csapat elfelejtette az előző mérkőzésen mutatott
kishitűségét, úrrá lett elkeseredettségén
Mérkőzés
statisztika
| |
Görögország |
Oroszország |
| Gól |
0 |
1 |
| Lövés |
11 |
19 |
| Szabálytalanság |
17 |
18 |
| Sárga lap |
2 |
2 |
| Piros lap |
0 |
0 |
| Les |
5 |
1 |
| Szöglet |
7 |
9 |
| Labdabirtoklás |
50% |
50% |
| Összjáték száma |
837 |
| Sikeres |
594 |
| Sikertelen |
243 |
| Összjáték
sikeressége |
71% |
|