EURO 2008

 

SVÉDORSZÁG - SPANYOLORSZÁG

1-2 (1-1)

Svédország 4-4-2

Napi taktika:

  • óvatosan a spanyolokkal, mert az első nagyon meggyőzően játszottak.
  • visszahúzódtak a felezőig, a középpályán szerzett labdákkal gyors támadásba átmenet volt jellemző

Támadás:

  • labdabirtoklásuk esetén igyekeztek gyorsan átjátszani a középpályát.
  • Ibrahimovic játékba hozatalával és mellé, mögé érkezéssel igyekeztek veszélyesek lenni a kapura.

Átmenet védekezésbe:

  • labdavesztés után kevés kivételtől eltekintve visszahúzódtak a saját térfélre, ahol a két ék az ellenfél körívén állt fel.
  • mikor hátrányba kerültek, visszatámadás is jellemző volt.

Védekezés:

  • spanyol vezetés után a védekezésüket feljebb tolták így próbálva a spanyol labdatartást meggátolni.
  • rendkívül sok ütközést harcoltak ki szinte minden pontján a pályának.
  • A 4 védő előtt védekezésben többször előfordult, hogy a 4 középpályás közé belépett az egyik ék (főképp Larsson), így jobban zárt a középpálya.
  • az elől maradó Ibrahimovic, ha labdát kapott, azt nehéz volt szabályosan elvenni tőle.

Átmenet támadásba:

  • a lehető leggyorsabban igyekezték megjátszani az ék játékosokat és mellé zárva létszámfölényt kiharcolni.
  • nem spóroltak a futásmennyiséggel, de a pontatlanság miatt sokszor elakadt a játékuk.

Kiemelkedő teljesítmény:

  • Az eddig látott mérkőzéseknél több volt a hiba a játékban. Az igyekezet nem hiányzott, de kiemelkedő teljesítményhez ez nem volt elegendő.

Edző befolyása a mérkőzésre:

  • Higgadt úriemberként viselkedve igyekezett önmagát és csapatát is kontrol alatt tartani. Ibrahimovic lecserélése érdekes kérdés, valószínű, hogy a sztár nem könnyű eset, de több, mint veszélyes az ellenfélre.

Spanyolország 4-4-2

 

Napi taktika:

  • Az első mérkőzés taktikáját követték, sok elmozgással veszélyes támadójáték, de közben nem fellazulni a középpályán és hátul.

Támadás:

  • Sokmozgásos, gyors, technikás labdarúgást játszottak ismét
  • Igyekeztek rövidpasszos játékot játszani, de ehhez az aktuális ellenfelük nem volt partner, így minden négyzetméterért folyamatosan harcolni kellett.
  • Labdajáratással próbálták indítani a játékukat, amiből játékba lendültek volna, de ez sokszor akadozott.

Átmenet védekezésbe:

  • Igyekeztek visszatámadni, de ez sokszor csak zavarásnak volt megfelelő.
  • Ha nem sikerült a labdaszerzés, visszahúzódott a csapat.

Védekezés:

  • A spanyol csapatoktól nem áll távol az agresszív harcmodor, de most  még több párharc alakult ki, mint a megszokott.
  • Az együttes csapatvédekezés fegyelmezett volt.
  • Puyol kiválásával érzékelhető volt az elbizonytalanodás a hátsó sorokban.
  • A 4 védő előtt helyenként megjelent a 4 középpályás közül egy visszalépő, védekező középpályás szerepkörben játszó játékos és a helyét a középpályán az egyik ék töltötte be.

Átmenet támadásba:

  • Az első harmadban szerzett labdát igyekeztek gyorsan befejezni.
  • Ha túl mélyen szereztek labdát, akkor elindították hátul a labdajáratást.

Kiemelkedő teljesítmények:

  • Itt is sok jó átlagos teljesítmény volt jellemző.

Edző befolyása a mérkőzésre:

  • Rutinosan, infarktust elkerülően igyekezett dirigálni a mester. Nem gondolkodott sokat, ha gyengébb teljesítményt mutató játékosokat le kellett cserélnie. De érezte azt is, kit nem lehet lecserélni.

 

Mérkőzést eldöntő tényezők

  • - A spanyolok az utolsó percig agresszívebben akarták a győzelmet, míg a svéd csapaton az látszott, beleegyeznek a döntetlenbe is

 

Mérkőzés statisztika

 
Svédország
Spanyolország
Gól  
1
2
Lövés 
9
15
Szabálytalanság
20
15
Sárga lap  
1
1
Piros lap    
0
0
Les
2
1
Szöglet 
0
7
Labdabirtoklás 
38%
62%
Összjáték száma
946
Sikeres
728
Sikertelen
218
Összjáték sikeressége
77%